Az EU leszámolna az agresszív adótervezéssel

  • Értesítő a rovat cikkeiről

Minden korábbinál szélesebb körű információcserét javasol az EU, ami Varga Mihály miniszter szerit inkább káros lenne – derül ki a Nemzetgazdasági minisztérium lapunknak eljuttatott közleményéből.

Magyarország minden erejével támogatja az adóelkerülés elleni uniós szintű fellépést, a kormány azonban a Bizottság most bemutatott intézkedésének újragondolását javasolja, ugyanis ez a vállalkozásoknak aránytalan mértékű adminisztrációs tehernövekedést jelentene – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az Ecofin brüsszeli ülésén.

Az EU javaslata az agresszív adótervezési struktúrák kialakításában, marketingjében közreműködő bármely személyeknek, illetve végső soron ezek felhasználóinak írna elő közvetlenül kötelező jelentéstételt. Az adatszolgáltatási kötelezettséget az adóhatóság felé kell teljesíteni az érintetteknek, olyan ügyletek, adótervezési konstrukciók vonatkozásában, amelyek határokon átnyúló elemet is tartalmaznak, tehát amelyek több tagállamot, vagy egy tagállamot és egy harmadik országot érintenek. A szabályozási javaslat szerint az adóhatóságok kicserélnék ezeket az információkat a külföldi partnerhatósággal.

Varga Mihály elmondta: Magyarországnak alapvető érdeke az agresszív adótervezési struktúrák visszaszorítása, az adókikerülés és adókijátszás elleni küzdelem. Hazánk élen jár az EU-ban a feketegazdaság elleni harcban, az online pénztárgép és az elektronikus közúti áruforgalmi rendszer (EKÁER) modellként szolgál több uniós tagállamnak is, 2018 nyarán pedig az online számlázás lesz a következő lépés. Az eddigi intézkedések a tisztességes vállalkozások megsegítése mellett két év alatt 420 milliárd forintot hozott az államkasszának – mondta.

A tárcavezető hozzátette: a most bemutatott javaslat ezzel szemben egyáltalán nem biztosítja, hogy a bevezetésével járó költségek megtérülnének. A magyar kormány kockázatot lát abban is, hogy a túl tágan megfogalmazott jelentendő adatkör miatt a javaslat az unióban működő vállalkozásoknak (köztük a hazaiaknak is) olyan adminisztrációs többletet jelent, amely szükségtelenül és aránytalanul terhelné az érintetteket. Magyarország nyitott az irányelvben foglalt kezdeményezés megvitatására, ugyanakkor még nem teljesen kiforrott a javaslat, így további egyeztetésekre lesz szükség – olvasható a nemzetgazdasági tárca közleményében.

 

 

  • Értesítő a rovat cikkeiről
Az irányítópulton gyorsan elérhetőek az új funkciók Irányítópult

Az ado.hu új funkciói itt elérhetőek az Ön számára, a megjelenéshez kérjük regisztráljon vagy jelentkezzen be!

Újdonságok

  • Google

    Rekordösszegű, 4,34 milliárd eurós (nagyjából 1400 milliárd forint) büntetést szabott ki a Google-re szerdán az Európai Bizottság, amiért az amerikai internetes óriásvállalat visszaélt erőfölényével az Android operációs rendszert használó okostelefonokon és tableteken.

  • ügynök

    Sokakat foglalkoztat a kérdés, hogy mi alapján dönti el az adóhatóság, hogy mely társaságoknál, magánszemélyeknél végez ellenőrzést. A közérdekű bejelentések nyomán indult eljárások száma elenyésző, mára a NAV komplex kockázatelemzési és kiválasztási rendszerének folyamatai a meghatározóak e kérdésben.

  • pénz

    Vádat emeltek ötven ember ellen, mert egy számlázási láncon keresztül több mint négymilliárd forint adót csaltak el – közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.

  • benzin

    A Mol bruttó 2 forinttal csökkentette a 95-ös benzin és 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát.

  • tárgyalóterem, új polgári perrendtartás

    Az esetek nagy részében a munkavállaló akkor indít pert a munkáltatójával szemben, ha a munkaviszony már véget ért. Nincs azonban akadálya, hogy a munkavállaló egy fennálló munkaviszony mellett vitassa a foglalkoztatása jogszerűségét. Ez önmagában semmilyen kötelezettségszegést nem jelent a munkavállaló részéről, noha kétségkívül kényes helyzetet eredményez.